Betegbiztonság - Ön tudja mit is jelent?

doctor-medical-medicine-health-42273-large.jpeg

Többször is végeztünk már kutatást a betegbiztonság fogalmával kapcsolatosan, ugyanis eredményeink alapján, sokan nincsenek tisztában a definíció pontos jelentésével. 

Legegyszerűbb megfogalmazásban: "A beteg megfelelő időben, megfelelő ellátást kap"

2015-ben megismételtük kutatásunkat, hogy megállapítsuk változott-e a kifejezés ismertsége 2008-as adatainkhoz képest. 

A betegbiztonság kifejezést csaknem a válaszadók negyede hallotta már. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a válaszadók által megadott definíciók pontosabbak, mint az előző kutatásban, a rossz válaszok között pedig megnőtt a biztosításra utaló fogalom-meghatározások aránya. Mindezek alapján elmondható, hogy bár a betegbiztonság kifejezés spontán ismertsége nem változott, akik ismerik pontosabban tudják definiálni.

Kutatásunkból az is kiderült, hogy csökkent az állami támogatásokkal tökéletesen elégedettek aránya, továbbá a megkérdezettek kétharmada elégedett az orvosok, illetve nővérek szakmai felkészültségével. Mindemellett a válaszadók jelentős része elégedetlen a betegekre fordított idő mértékével, valamint a megfelelő tájékoztatás hiányával.